Ez volt pont ma 3 éve. Kiderült, hogy távoztam az élők közül. Azóta minden egyes alkalommal csak az ő szobájában vagyok. Figyelem minden egyes mozdulatát. Amikor alszik, eszik, sportol, zenél, bulizik, csajozik, olvas, tanul, iskolában van. Mindenhol. Bár Ő nem lát, és valószínűleg, soha nem is fog; érzem, hogy hozzám tartozik. És én vigyázok rá.
Mint mindig, most is nézem tökéletes testét; mit puha paplana rejt el és csendben szuszog. A nap fénye éppen, hogy megvilágítja nyugodt arcát. Már vagy 2 órája bámulhatom őt, amikor megszólal az a fránya ébresztő. Nyögdécselve nyomja ki a zavaró zajt. Nehezen feltápászkodik meleg helyéről, majd az ablakhoz siet. Elhúzza a függönyt, de a nagy fény hatására összehúzza szemét. Ásít egy nagyot, ezután elsiet a fürdőbe. Csak a vízcsobogást lehet hallani. Nyílik az ajtó, derekára egy szál törölközőt csavarva kutat ruha után. Mikor megtalálta a megfelelőt, kihúzza a szekrény legaljáról, viszont ez nem túlságosan jó ötlet. Ahogy kiszedi a ruhát, az összes többi borul ki. Szencségelve kaparja össze és az ágyára hajítja őket. Késésben van, mint mindig. Hosszasan figyelem, miközben Ő gyorsan mossa fogát, majd hajvasalójával pár perc alatt elbűvölő frizurát varázsol magának. Magára fújja az éppen kezében akadt dezodorját, amitől a mai napig kábulatba esem. Lábára kapkodja fekete Nike cipőjét és már rohan is. Természetesen követem őt. Ahogy minden egyes nap.
Elérkezünk a villamos megállóba, ahol emberek százai loholnak dolgukra. A villamos közeleg; mindenki elhelyezkedik, hogy ajtót fogjanak ki. Én kiszemeltem sem tesz mást. Fülhallgatóval fülében engedni maga elé a szebbnél- szebb lányokat, végül ő is felszáll. Elfog a düh, amikor látom, hogy néz más lányokra, de ez ellen nem tehetek mást. Én láthatatlan vagyok számára. És az is maradok. Örökre.
Néhány megálló után, leszáll. Rohan, hogy barátai ne szidják megint, sikertelenül. Amint betoppan az ajtón, 2 bandatársa neki esik:
- Dani! Már megint késtél! Ez így nem lesz jó! - szidja Miki fejet rázva.
- Tudom-tudom. Bocsi. Elaludtam.
- Ezt nálad már megszoktuk - mosolyog Boti.
- Legalább van valami kajátok? Éhes vagyok! - jelenti ki.
- Persze, hogy nincs. Késel és még kaját is tőlünk kunyerálsz? Szedd össze magad Haver! - nevet fel Miki.
- Miért ne? - válaszol vicceskedve.
Én már rázom a fejem hülyeségén, de már megszoktam. Daniék elkezdenek gitározni, Miki is bekapcsolódik énekléssel. Ahogy eljátsznak 3 számot, Dani bejelenti, hogy elmegy pisilni. Jól van Dani. Oké.
- Kéne neki egy csaj - suttogja Miki Botinak.
- Kéne. De tudod, hogy sok a dolga. Egy csaj már sok lenne.
- Igen, ez igaz. Viszont lehet, hogy boldogabb lenne.
Boldogabb. Ami velem sosem lesz. Ezeket a mondatokat hallva, szívem kettéhasad. Nem vagyok önző. Nem is leszek. De a tudat, hogy egy lány lesz mellette, számomra felfoghatatlan. Én akarok lenni az a lány.
Dani visszaér kezében egy mekis zacskóval.
- Ezt honnan hoztad? A sloziból? - értetlenkedik Miki.
- Az maradjon az én titkom. A lényeg, hogy van kaja.
- Te tudod. Na mehet tovább? - veti fel az ötletet.
Mindenki bólintva foga magához hangszerét. Eddig minden próbájukon és koncertjükön ott voltam; meg kell hagyni, nagyon tehetségesek. Nem egy átlagos banda, hanem mindig tesznek valami újat zenéjükbe. És ez így van jól.
- Na jó. Mára ennyi elég. Már hangom sincsen. Holnap összerakjuk a dalokat - jelenti be Miki.
- Dani, mi megyünk hozzánk. Jössz te is, vagy inkább mész haza? - kérdezi Boti.
- Én inkább haza megyek. Sok a dolog.
- Oké. Akkor szeva.
Kilépett izmos lábaival az ajtón; én természetesen követtem. Ásítva tolakodik a villamosra, majd kapaszkodik. Kis idő után már arra kapom fel a fejem, hogy a szobájában vagyunk. Lustán ledobja a kulcsot az asztalra, kibújik cipőjéből; végül ledobja magát a gép elé. Mindig ezt csinálja. Egyből a közösségi oldalakra lép és más gyönyörű lányok képeit nézegeti. Ilyenkor általában felszívódom vagy lefoglalom magam valamivel. Vagy egyszerűen csak sétálok. Ahogy most is teszem. Kilépek a hűvös időre, majd egy parkban kötök ki. Nyugtató hatással vannak rám a boldogan játszó gyerekek, akiknek az a legnagyobb gondjuk, hogy sebes lett a térdük és sírva rohannak édesanyjukhoz, hogy puszit adjanak rá. Az én gyermekkorom is hasonló volt. Viszont, miután én meghaltam, anya belehalt a tragédiába, apa pedig alkoholista lett. Azóta nem "látogatom" meg őket. Nekem csak Ő maradt.
Összesen másfél órát töltöttem a friss levegőn, ezért elindulok vissza. Dani éppen aludni készül, amit az árul el, hogy húzza be a függönyöket sötétítésképpen. Befekszik puha ágyába és nagyot sóhajtva lecsukja szemeit. Annyira ártatlan arca van ilyenkor. Sajnos mindenhogy próbálkoztam, nem tudok beférkőzni álmaiba. Szokásomhoz híven, nyomok egy puszit homlokára, bár nem érzi.
Viszont, ahogy homlokához érnek ajkaim minden elsötétül és egy gyönyörű tónál találom magam. Hol vagyok most? Sikerült bemásznom az álmaiba?
