Csak egy szülinap. Csak egy buli. Csak egy sikátor és minden megváltozik. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer pont velem fordul ez elő. Én próbáltam óvatos lenni, de ez nem volt elég. Éppen ma töltöttem volna be a 19-et. Az élet rövid. Használd ki minden egyes percét! És soha, de soha nem menj sikátor közelébe egyedül! Soha! Hogy miért? Elmesélem neked:
Visszaemélkezés
- Zoé! Gyere le egy kicsit! - kiabált nekem anya.
- Jövök! - olyan gyorsan szaladtam, hogy még az ajtót is bevágtam magam mögött.
Amint leértem, megláttam az én legeslegjobb barátnőmet, Izabellát.
- Boldog szülinapot Idiótám - ölelt magához.
Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó.
- Köszi. Ugye elmegyünk bulizni valahova? Én már nem bírom ezt a sok tanulást.
- Persze. Rád fér egy kis lazítás. De nem értem, minek tanulsz ennyit. Okos vagy. Neked nem kell túltanulni magad - mosolygott.
- Tehát hova is megyünk..?
- A kedvenc helyünkre - kacsintott rám.
Az UP! The Club az a hely, ahova régebben minden hétvégén jártunk. Hihetetlenül sok emlékünk van onnan. Körülbelül az utolsó 3 szülinapomat ott ünnepeltük már. A szokás, az szokás.
- Miben menjek?
- Nem tudom. Amíg eldöntöd, én is hazamegyek átöltözni. Ott találkozunk 22:00-kor.
- Rendben. A többiek?
- Ők már ott lesznek - intette egyet és már el is tűnt az ajtó mögött.
Felrohantam a szobámba, majd egyenesen a fürdőhöz vettem az irányt. Beálltam a forró zuhany alá tele gondolatokkal a fejemben. Éreztem, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.
Visszamentem a szobámba , majd felvettem az ágyra már kikészített ruhát. A fekete combig érő csoda kellően simult testemhez. Magamra kaptam a 10 centis magassarkúmat és indulása készem álltam.
- Anya! Indulok! - ordítottam a nappaliba.
- Vigyázz magadra! Holnap itthon is ünneplünk. Minden nálad van? Nem hagysz itthon semmit? - aggodalmaskodott.
- Igen, persze. Sziasztok - kiléptem a hűvös levegőre, ami megcsapta arcom.
- Gondoltam, hogy kellett volna kabát - suttogtam magam elé.
Túl lusta voltam visszafordulni, ezért folytattam tovább utamat. Már csak pár utca lett volna hátra, amikor bekövetkezett egy tragédia. Egy sikátor mellett haladtam el, amikor lépteket hallottam magam mögött. Kicsit gyorsítottam a lépteimet , viszont nem hagyta magát lerázni. Léptem még párat, és reménykedtem benne, hogy lehagytam. Azt hittem, hogy már nincs mögöttem. Egy váratlan pillanatban lövés hangját hallottam, majd nagy fájdalmat éreztem a hátamban, később láttam, hogy folyik a vérem. Megijedni sem volt időm, elvesztettem az eszméletemet.
Mentőautók hadának hangjára ébredtem. A fájdalmam nem szűnt meg. Viszont még mindig a sikátorban voltam. Mindenki egy nagy körben áll és be vannak pánikolva. Gondoltam, én is meglesem, hátha tudok segíteni. Ahogy közeledtem megpillantottam zokogó édesanyámat. Nagy gyorsasággal odafutottam hozzá és szólítgattam.
- Anya! Mi történt? - vártam a választ, de nem kaptam.
- Anya! Mit csinálsz te itt? Mi történt? - még mindig nem kaptam választ.
- ANYA AZ ISTENÉRT! VÁLASZOLJ MÁR! - kezdtem mérges lenni. De anya nem bírt a könnyeivel.
Fogtam magam és a tömeg közepébe furakodtam. Ott, abban a pillanatban lefagytam. Ott feküdtem eszméletlenül, amint a mentősök küszködnek az életemért. De hogy feküdhetek ott, ha én itt vagyok? Mi történt?
Visszatekintés vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése